Országos Nyelvi Verseny 2016

 

Nyelvtudással az Egységes Európáért Alapítvány

VERSENYFELHÍVÁS!

 

Országos Nyelvi Verseny
középiskolás diákoknak
2016

A Nyelvtudással az Egységes Európáért Alapítvány a Nemzetközi ECL Nyelvvizsgaközpont Nemzetközi Titkárságának és az ECL Nyelvvizsgarendszer Magyarországi Elnökségének támogatásával 2016 tavaszán, immár tizenharmadik alkalommal, országos versenyt hirdet középiskolás, nyelveket szerető és tanulni vágyó fiataloknak angol,német és spanyol nyelvből. A verseny célja, hogy segítségével a diákok felmérhessék, hol állnak nyelvi ismereteikkel saját korosztályukban, tanulásra motiválja őket, a már középfokú nyelvvizsgával rendelkező fiatalokat pedig nyelvtudásuk fejlesztésére ösztönözze.

A versenyen részt vevő fiatalok az Európa Tanács által kiadott Közös európai referenciakeretben leírt ajánlásokkal összehangolt akkreditált nemzetközi ECL nyelvvizsga előírásai alapján, valós vizsgaszituációban, az ország számos pontján kijelölt, könnyen megközelíthető helyszíneken szervezett írásbeli fordulón vesznek részt középfokú (B2 szintű), illetve felsőfokú (C1 szintű) követelményrendszer szerint. A verseny mintegy próbavizsgának is tekinthető azok számára, akik a közeljövőben szeretnék letenni az ECL nemzetközi nyelvvizsgát, mert feladataiban az ECL nyelvvizsgához hasonlít.

A győztesek ünnepélyes eredményhirdetés keretében vehetik át díjaikat.

Az Alapítvány angolból és németből nyelvenként két kategóriában hirdet versenyt valamennyi magyarországi középiskolás (gimnazista, szakközépiskolás) diák számára.

  1. kategória középfokú nyelvvizsga bizonyítvánnyal még nem rendelkező, de a B2 szinthez közel álló középiskolás diákok,
  2. kategória középfokú nyelvvizsga bizonyítvánnyal már rendelkező, a C1 szinthez közel álló középiskolás diákok

Spanyol nyelvből egy kategóriában hirdet versenyt a magyarországi középiskolások (gimnazisták, szakközépiskolások) számára, akik középfokú nyelvvizsga bizonyítvánnyal még nem rendelkeznek, de a B2 szinthez közel állnak nyelvtudásukban.

A nyelvi verseny részei:

Első forduló:

Mindkét kategóriában hallott és olvasott szövegértési, valamint fogalmazási feladatok megoldása.

A versenyzők a feladatokat szótár nélkül oldják meg.

Az első forduló helyszínei

Második forduló:

Az első fordulóban legjobban teljesítő 20 versenyző számára szóbeli vizsga.

A nyelvi verseny írásbeli fordulójának időpontja:

2016. február 19 – 20.  (A versenyt szervező központok választhatják a nekik megfelelő napot.)

A jelentkezők e-mailben névre szóló értesítést kapnak a verseny pontos helyéről és időpontjáról, valamint visszajelzést az eredményről.

Nevezési feltételek:

Nevezhet minden középiskolás diák, aki NEM kéttannyelvű iskolában tanulja az adott nyelvet, és aki nem az adott nyelv nyelvterületén született, illetve élt huzamosabb ideig. Szeretnénk kérni, hogy az a diák, aki otthon azt a nyelvet használja (pl szülőkkel), melyen szeretné megmérettetni magát, a verseny „fair play” íratlan szabályait figyelembe véve, ne jelentkezzen!

  1. kategória – középfokú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal még nem rendelkező diákok:

pdfle
nevezési lap kitöltése és 2500.-Ft nevezési díj

 

  1. kategória – középfokú nyelvvizsga-bizonyítvánnyal már rendelkező diákok:

pdfle
nevezési lap kitöltése, 2500.-Ft nevezési díj és a középfokú nyelvvizsga bizonyítvány fénymásolata

 

Nevezési határidő: 2016. február 2.

Nevezni a PTE Idegen Nyelvi Titkárságára postán (7633 Pécs, Szántó K.J. u. 1/b) vagy e-mailben (nyelviverseny@inyt.pte.hu) elküldött nevezési lappal és a nevezési díj befizetésének igazolásával NYELVI VERSENY megjelöléssel lehet.

Döntő:

Az Országos Nyelvi Verseny első fordulójának összesített eredménye alapján alakul ki a szóbeli döntő mezőnye. Ezen angol és német nyelvből kategóriánként a 20 legjobb, spanyolból a 10 legjobb eredményt elérő versenyző vesz részt. Az összesített írás- és szóbeli eredmény figyelembe vételével alakul ki a győztesek végső országos sorrendje. A szóbeli verseny időpontja:2016. március 16. (szerda), helyszíne: Pécs. Az érintett versenyzők e-mailben névre szóló értesítést kapnak.

Díjak:

Az 1. kategória nyelvenkénti első három helyezettjének jutalma egy ingyenes akkreditált középfokú, a 2. kategória nyelvenkénti első három helyezettjének díja pedig egy ingyenes akkreditált felsőfokú nemzetközi ECL nyelvvizsga-lehetőség. A 4-5. helyezett mindkét kategóriában 10000 Ft-os ECL nyelvvizsgára szóló bonuszt kap. A verseny szponzorai további díjakat és jutalmakat ajánlanak fel a legeredményesebben szereplő versenyzőknek.

Eredményhirdetés:

A szóbeli vizsga napján 15 órakor az Idegen Nyelvi Titkárság Tanácstermében (Pécs, Szántó K. J. u. 1/B épület).

Az eredmények 2016. március 7-től megtekinthetők lesznek a www.ecl.hu honlapon.

További információ, jelentkezés:

PTE Idegen Nyelvi Titkárság: nyelviverseny@inyt.pte.hu * Tel: 72/501-500/22102 v. 22105

loading
loading